{A TÜNDE NYELVEKRŐL}

A Középföldén élő tündék, még az idők hajnalán több csoportra szakadtak. Egyik csoportjukat a nyugtra távozó eldák, másnéven nemes tündék alkották, akik közül sokan késöbb visszatértek Amanból Középföldére, hogy itt éljenek száműzetésben. Másik jelentős csoportjuk a sindák, vagy másképp szürke tündék voltak, akik Középfölde nyugati részén, Beleriandban éltek.
Ennek a két csoportnak a nyelve az amivel Tolkien műveiben találkozhatunk. Bár a tündéknek több (számbelileg kisebb csoportja is volt) az ő nyelvükről nem tudunk szinte semmit sem annak ellenére, hogy a harmadkor végére nagyrészt ők éltek már csak Középföldén. De a Lórienben és a Bakacsinerdőben élő erdőtündék is a sindák nyelvének egy változatát beszélték.
Az eldák nyelve a quenya volt. Ez a nyelv nyugatról, Eldamarból származott. Ott az egyik ősi nyelv volt, az első melyet írásba foglaltak. A késöbb Amanból távozó száműzött eldák hozták Középföldére, de sohasem vert gyökeret a köznapi életben. Lassan háttérbe szorult, és a szertartások, ünnepek, a tudományok és a versek nyelve lett. Egyesek számára élő, de a többség számára holt nyelv.
Az első kor végén érkező eldák jóval kevesebben voltak mint a beleriandi sindák, az ő társadalmukba olvadtak bele, és az ő nyelvüket, a sindát vették át köznapi használatra. Ez a quenyával rokon nyelv.

Mind a quenya mind a sinda nyelv megértéséhez és megismeréséhez fontos tisztában lenni a nyelv hangzókészletével,mert az ábécé felépítését teljes mértékben ez határozza meg. A betűk formája, alakja attól a hangzótól (vagy hangzó csoporttól) függ amelyet jelöl.

C - ezt mindig 'k'-nak ejtik
CH - mint a Bach ch-ja
DH - zöngés 'th', mint pl.: clothes; többnyire d-ből származik, de van, hogy 'nr'-ből
F - mindig 'f'-nek hangzik, csak szó végén 'v', ezért szó végén nem is írnak 'v'-t
G - mindig 'g'-nek hangzik
H - ha nincs mellette mássalhangzó akkor sima 'h'; az 'r', 'l' és 'w' melett zöngétleníti azokaz
HT - csak quenya nyelvben fordul elő, úgy kell ejteni mint a német "acht" 'cht'-ját
I - a sindában szó elején magánhangzó előtt 'j', egyébként mindig 'i'
K - a 'c'-t ejtik mindig 'k'-nak, lényegében azonosak
L - szó elején simán 'l', de magánhagnzók közt, és szó végén magánhangzó után palatalizálódott
LH - az L zöngétlen párja pl.: a "szleng" szó beli 'l'
NG - pl.: a "hang" beli 'ng' hangcsoport, szó elején sima 'n'
PH - mintha 'f' lenne, szó végi 'f'-et mindig így jelölnek
QU - csak a quenyában fordul elő, 'kv'-nek ejtik
R - pegetett 'r'
RH - zöngétlen 'r'
S - zöngétlen 'sz'
TH - mint az angol "cloth"-ban, quenyában 'sz'-nek ejtik
TY - mint a magyar 'ty', a 'k' vagy 't' és a 'j' összeolvadásából született
V - a 'v', de szóvégén 'f'-et használnak helyette
W - zöngés 'w'
HW - a 'w' zöngétlen párja
Y - quenyában a 'j'-nek felel meg, de sindában ez mássalhangzó!
HY - a 'hj' hancsoportnak felel meg, az 'szj' és 'khj' csoportokból származik

A quenya igen kedveli az 'nd', 'mb', 'ng', 'ngw' hangcsoportokat, és a 'b', 'g' 'gw' hangok szinte csak ezekben a csoportokban fordulnak elő. A sindában viszont 'nd' helyett 'nn', 'mb' helyett pedig 'mm' áll. Bár az 'nd' megnmaradt az egy szótagos szavakban és néhány régi névben. A sinda megtartotta az 'ng'-t, kivéve a szóvégeken.

Tolkien leggyakrabban a következő mássalhangzócsoportokat alkalmazta: cc, ht, hty, lc, ld, ll, lm, lp, lqu, lt, lv, lw, ly, mb, mm, mn, mp, my, nc, nd, ng, ngw, nn, nqu, nt, nty, nw, ny, ps, pt, qu (a 'cw' számára), rc, rd, rm, rn, rqu, rr, rt, rty, rs, rw, ry, sc, squ, ss, st, sty, sw, ts, tt, tw, ty, x (a 'ks' számára).

Az 'i', 'e', 'o', 'u', 'a' és ezek hosszú változata 'í', 'é', 'ó', 'ú' és 'á' mind a két nyelvben megtalálható. A sindában azonban a hosszú magánhangzókat egy szótagos szavakban tört ékezettel jelölik, a megnyúlt hangzásra utalva; pl.: "Dûn", de "Dúnadán", mert az már nem egy szótag.
A quenya diftongusai (egy szótagnak számítanak): 'ui', 'oi', 'ai', 'iu', 'eu', 'au', a többi mind kétszótagú.
A sinda diftongusai: 'ae', 'ai', 'ei', 'oe', 'ui' és 'au'.
A hangsúly mindig a diftongus elején van. Kiejtésük: 'ai' = 'aj', 'ei' = 'ej', 'oi' = 'oj', 'ui' = 'uj', 'ae' = 'aj', 'oe' = 'oj'; a többit ahogy írjuk.
Azok a magánhangzók amik nem alkotnak diftongust külön ejtendők, és ilyenkor az egyik föle két pontot helyeznek (pl.: ë) ezzel is jelezve hogy nincs egybeolvadás.
A szó végi 'e' betűt sosem nyelik el (mint az angolban szokás) ezért ezt olykor úgy jelzik, hogy szó végi 'e' helyett 'ë'-t írnak.

A hangsúly két szótagú szóban mindig az utolsó szótagon van.Hosszabb szavaknál az utolsó elötti szótagon, kivéve ha annak a magánhangzója rövid és egy, vagy egyetlen mássalhangzó se követi, ekkor az azt megelőző (hátulról harmadik) szótag lesz a hangsúlyos.